Elmaradtam a hírek közlésével, de minden okom megvolt rá...kicsit sűrű volt az életünk az utóbbi 3 hétben. Most is Balu történetével kezdeném, hisz az utóbbi időben Ő volt a legfontosabb, akivel törődtem, akiért aggódtam, aki okozott hihetetlen fájdalmat és örömöt rövid idő alatt.
Szokásos nyári tábor Debrecenben, 2 kutyával, pihenés, buli ... jó volt. Majdnem az utolsó napon Balu már nem tetszett nekem, nem volt kifejezett okom az aggodalomra, de 8 év nagy idő, minden rezzenését ismerem, nem tetszett....vasárnap indulás haza, örömködés otthon, de Balu változatlanul nem tetszett. Ekkor már étvágya sem volt, s kicsit úgy tűnt, mintha nem állna stabilan a lábán. Hétfőn reggel ugyanez a kép, de már észrevettem, hogy ha belelép egy kisebb mélyedésbe megtántorodik...irány az orvos. Én megint a torkára gyanakodtam, hisz a tábor ideje alatt is begyulladt a mandulája (ez a lyme kór megjelenésétől gyakori, bár a lyme-nak már nyoma sincs, mandulagyulladás viszonylag gyakran van), Dani doktor átvizsgálta a torka rendben, viszont mikor a hasát megnyomta Balu egy hatalmasat sikított (tudni kell róla, hogy nagyon jól tűri a fájdalmat egyáltalán nem hisztis), vérvétel, teljes labor, vizelet minta, ultrahang....délutánra kiderült minden rendben, minden negatív, láza nincs...no de akkor mitől van rosszul? Gyanakodni kezdtünk esetleges idegen tárgy lenyelésére, bár ez egyik ebemre sem jellemző, hétfőn este kontraszt anyag. Kedd reggel újra a klinikán, röntgen, már meg sem lepődtünk negatív, három orvos fogta a fejét nem értették, a kutya egyre rosszabbul volt, szédelgett, nem evett, fájlalta a hasát. Nincs mit tenni, feltáró műtét. Zoli doktor kinyitotta a hasát, végignézte a beleket, gyomrot, idegen tárgynak nyoma nem volt, a belső szervei rendben. Az altatásból felébredt, de egyre furább tünetei voltak. Nagyon görcsölt a hasa és ez a szédülés egyre elhatalmasodott rajta, olyannyira hogy estére ugyan a fájdalmai elmúltak, de ez a valami láthatóan megtámadta az központi idegrendszert, gyakorlatilag este 7-re már semmiről sem tudott, az egyetlen aktivitása a légzés volt. Ekkor már egyre inkább valamiféle mérgezésre gyanakodtak az orvosok, kapott egy nagy adag szteroidot, valamint egy Dalacin nevű antibiotikumot. Ekkor én már teljesen kétségbeestem, hisz a karomban tartottam egy gyönyörű 39 kg-os plüsst, zérő agyi tevékenységgel. Az orvosai sem kerteltek megmondták készüljek fel a legrosszabbra, 5 % esélyt adnak arra, hogy Balu megéli a reggelt. Hatalmas fájdalmat éreztem belül, de mégis azon zakatolt az agyam mi lenne a legjobb a kutyámnak. Életem egyik legnagyobb segítségét kaptam Melinda doktornőtől, aki beszélt a családjával és felajánlott hazaviszi Balut (altatót is visz hozzá), figyeli mikor esik ki ebből a szörnyű állapotból, s ha fájdalmai lennének, akkor felhív és elengedjük Őt. Nem részletezném az érzéseimet, amik keringtek bennem, közben kattogott az agyam is és megállás nélkül, minden hiszti nélkül dőlt a könny a szemeimből. Megölelgettem életem első kutyáját, belesuttogtam a fülébe, hogy ha nagyon menni akar én elengedem, de én mégis várnék rá. Hazamentem hatalmas űrrel a lelkemben, otthon csak ültünk és vártuk, hogy NE csörögjön a telefon. Csipesz sem volt aktív, visszavonult a nappaliba az ágyába és csendesen szemlélt minket. Én már előző éjszaka lent "csöveztem" Balu állapota miatt egy matracon a nappaliban, most se volt kedvem felmenni, ott akartam aludni, ahol utoljára együtt aludtam Vele. Éjjel 11-kor belehasított a csendbe a mobilom, Melinda doktornő volt, aki azzal kezdte - Jó hír! - Balu áll négy lábon, kiment pisilni, ivott és iszonyatosan morog a macskáira. Zene volt füleimnek. Másnap reggel rohantam a klinikára, hogy saját szememmel is lássam ÉL, nagyon gyenge volt, de már megismert. Ekkor már csak valamiféle mérgezésre gondoltak az orvosok, elég sok mindent ekkora már kizártak. Az a hét arról szólt, hogy reggel bevittem a klinikára, ott megfigyelték, kezelték, szerették, gondozták, este pedig haza és folytattam én. Nagyon lassan javult az állapota, minden nap más területről tűnt el ez a bénulás szerű tünet. Mára teljesen jól van, nyoma sincs a másfél héttel ezelőtti horrornak, vidám, kedves, hizeleg és remekül érzi magát.
Jó érzés volt, hogy akik tudtak vagy később megtudták min megyünk keresztül drukkoltak nekünk és szerettek minket, köszönettel tartozom a kutyásmentőknek is, akik ismeretlenül kölcsönadtak egy hámot, amivel a lábadozás elején tudtam kutyám mozgását koordinálni, a sok jóbarátnak az együttérzésért, szeretetért, nagyon sokat jelentett számomra.
Akiknek még hálával tartozom, s rendkívüli dolgot tettek, azok az orvosok és asszisztensek, akik megmentették a számomra olyan nagyon fontos lény életét, akik hatalmas szeretettel gondoskodtak róla és bizonyították, hogy bizony nekik a gyógyítás nem foglalkozás, hanem hivatás. A klinika honlapja:
http://www.trovet.hu Név szerint is hatalmas köszönet illeti - Dr. Donka Melindát, Dr. Nándorfi Zoltánt és Dr. Balogh Dánielt, akik összes szaktudásukkal és energiájukkal mentették ebem életét, akiknek a zsúfolt munkaidejébe belefért, hogy kivitték egy-egy sétára, hogy napközben többször is megsimogatták, szeretgették őt. Köszönet illeti az asszisztenseket is, akiknek szintén hatalmas szakmai felkészültségük mellett a kutyához való hozzáállásuk is példátlan volt, akiken azt éreztem úgy gondozzák, törődnek ezzel a kutyával, mintha a sajátjuk lenne. Név szerint is köszönet - Herczegh Melindának, Seller Gyöngyinek és Simoncsics Tündinek.
Tegnap voltunk varratszedésen, Balu úgy ment be a klinikára, mintha hazamenne, állt Zoli doktor előtt mint a kiállításon (freehandlingben) nézett a szemébe és ezerrel csóvált, örült a lányoknak, hízelgett. Tudta, érezte, hogy olyan helyre jön vissza, ahol törődnek vele és nagyon szeretik.
A történetnek még nincs vége, mentjük a kicsit megviselt máját, sétálunk sokat, hogy a kondija is maradéktalanul visszatérjen, s Dani doktor eltett egy adag vért még abból, mikor még nem kapott Balu kezelést, s jópár dolgot abból még megszeretne tudni. Amennyiben ennek lesz eredménye, azt azonnal publikálom.
Most már madarat lehetne velem fogatni, annyira boldog vagyok és jókedvű, hatalmas ajándékot kaptam az élettől, amit meg is fogok becsülni. Újra két csodás kutya vár otthon, akik imádják egymást. Itt szeretném megemlíteni, hogy a szörnyű héten Csipesz milyen intelligensen viselkedett. Az amúgy nyomulós, bújós kutya jött visszafogottan jelezte, hogy nagyon örül nekünk, s visszavonult csendben a játékaival a helyére. Tanulni lehetne tőlük.
Ami még a mi kis kutyás családunban történt ezidő alatt:
Csipesz a táborban nagyon szép munkával letette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, még engem is meglepett mennyire összeszedett és kiegyensúlyozott volt a munkája.
Az éjszaki CAC-on Rabbit-hunter Black Jack "Boss" - HPJ és Best Junior, ezzel MEOE Hungaria Junior Champion, Rabbit-hunter Beethowen "Rio" növendék osztály CAC, Rabbit-hunter Bessy nagyon jó minősítést kapott (szőrhiány miatt).
A táborban Rio megmutatta, hogy ő ízig-vérig retriever és végre megcsillantotta a képességeit, olyannyira, hogy gazdái nevezték a képességvizsgára, ahol jól teljesítette a követelményeket, valamint a tenyészszemlén is tenyészthető minősítést kapott.
Múlt héten MKSZ Nyíregyháza CAC-on is gyönyörű eredmények születtek - Boss (akinek gazdája felhívta a figyelmem, hogy Boss aznap a papa egészségéért fog szerepelni) HPJ, Best Junior, BOB, BOG, Junior BIS és BIS címeket kapott, ez azér jel, hogy Balunak 100 %-ig megkell gyógyulni! Ezzel a címmel Boss MKSZ Hungaria Junior Champion. Rabbit-hunter Bessy pedig CAC címet kapott.
Megkésve picit, de mindenkinek gratulálok! Nagyon jó volt a táborban is találkozni Balu gyerekeivel, sőt megismerhettem újakat is, jó érzés látni, hogy milyen szeretetben élnek ezek a kölykök. Hajrá! Csak így tovább, az élet szép! :-)
